Hagyomány és családias vendégszeretet 1997 óta
A Vendéglő a Négy Remetéhez 1997-ben nyitotta meg kapuit Oroszlányban azzal a céllal, hogy a térségben – Oroszlány és Bokod vonzáskörzetében – egy olyan étterem jöjjön létre, ahol a vendégek nem csupán étkezni térnek be, hanem valódi gasztronómiai élményben részesülnek.
Történetünk a festői környezetben lévő Kamalduli Remeteség, az Esterházy-kastély és a Majki-tó szomszédságában indult, ahol több mint húsz éven át szolgáltuk ki a környék lakóit és az idelátogatókat. A kastély 2020-as felújítása miatt, új otthon után kellett néznünk, amelyet végül Oroszlány egyik legrégebben épült, 1800-as évekből származó parasztházában találtunk meg.
Ma ez a történelmi épület ad otthont éttermünknek, ahol a hagyományos paraszti stílus és a mediterrán hangulatú kerthelyiség különleges, mégis otthonos atmoszférát teremt. A rusztikus bútorok, a természetes anyagok és a virágos udvar együttese olyan környezetet biztosít, ahol a vendégek valóban kikapcsolódhatnak – legyen szó hétköznapi ebédről, családi ünnepről vagy baráti összejövetelről.
Az évek során étlapunk folyamatosan megújult: a klasszikus magyar fogások mellett helyet kaptak a modern kedvencek is, miközben megőriztük azt az értékrendet, amelyre a kezdetektől büszkék vagyunk.
Számunkra a legnagyobb elismerés a visszatérő vendég, aki tudja: nálunk mindig finom falatok és otthonos hangulat várja.
Történetünk nem lezárt fejezet, mert minden nap új élményekkel és új vendégekkel gazdagodunk.
Szeretettel várjuk Önt és családját Oroszlányban a Négy Remete Vendéglőben!
Nyitvatartás
Minden nap 11:00 - 22:00
Cím
2840 Oroszlány, Takács Imre u. 22
Asztalfoglalás
+36 34 364 511
Házhozszállítás
+36 34 560 074
Szolgáltatásaink
Éttermünk hitvallása, hogy a hagyományos magyar vendéglátást ötvözzük a modern igényekkel. Célunk, hogy minden hozzánk betérő vendég otthonosan érezze magát, és ne csupán egy étkezés élményével, hanem valódi feltöltődéssel távozzon. Számunkra fontos a minőségi alapanyag, a bőséges adag, odafigyelő, barátságos kiszolgálás, és a családias légkör, ahová jó érzés visszatérni.
Kiszállítás
Rendeld meg kedvenc ételeidet egyszerűen online vagy telefonon, és mi frissen elkészítve házhoz visszük.
Á la carte
Látogass el éttermünkbe, és válogass à la carte kínálatunkból. Frissen készített fogások, kellemes hangulat és gondosan összeállított ízek várnak ebédre vagy vacsorára.
Rendezvények
Éttermünk ideális helyszín kisebb céges vagy családi rendezvényekhez. Hangulatos környezetben, akár 45 főig biztosítunk helyet és személyre szabott vendéglátást.
Húsvéti ajánlatunk
Állandó étlapunk mellett péntektől elérhető, hetente frissülő Séf ajánlatunk, mely a készlet erejéig érvényes.
Szeretettel várunk Benneteket egy különleges, hagyományos és mégis izgalmas ízekből összeállított húsvéti menüvel!
Töltsétek az ünnepet finom falatokkal, családi hangulatban! Foglaljatok asztalt időben!
Előétel
Tojássaláta, medvehagymás csülkös kenyér
2700 Ft
Levesek
Medvehagyma-krémleves csülkös burgonyagombóccal
1990 Ft
Citromos-tárkonyos bárányraguleves
2790 Ft
Főételek
Birkapörkölt „specivel”
5700 Ft
Vajas tésztában sült, krémsajtos-spenótos lazac zöldségkörettel (brokkoli, kukorica, répa, kápia paprika)
5700 Ft
Desszert
Narancsos-mákos nudli madártejhabbal
1990 Ft
Éttermünkről bővebben
Éttermünk belső tere 45 fő befogadására alkalmas, rusztikus bútorokkal, természetes anyagokkal és meleg, barátságos atmoszférával várja vendégeinket.
A mediterrán hangulatú, virágokkal és zöld növényekkel körülölelt kerthelyiségünk 45–55 fő számára biztosít kellemes környezetet – legyen szó egy hétköznapi ebédről, családi ünnepről vagy baráti összejövetelről.
Azt szoktuk mondani, hogy a múltunkra építünk, a vendégeinkért fejlődünk. Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt közel három évtizedben generációk tértek vissza hozzánk. Családi ünnepek, keresztelők, születésnapok, baráti vacsorák és hétköznapi ebédek helyszíneként is fontos szerepet töltünk be Oroszlány életében.





Kövess minket közösségi oldalainkon:













Kapcsolat
2840 Oroszlány, Takács Imre u. 22
negyremete@gmail.com
Asztalfoglalás:
+36 34 364 511
Házhozszállítás:
+36 34 560 074
